Bemutatkozás

Budapesti Polgárőr Szövetség

Bűnmegelőzés * Közösség * Önkéntesség

bemutatkozas 1

 

A Budapesti Polgárőrség 24 évvel ezelőtt azzal a céllal alakult, hogy a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelésével részt vállaljon a bűnmegelőzésben és a közbiztonság javításában. A kezdeti, pár száz fős létszám az elmúlt két és fél évtizedben folyamatosan nőtt. 2016-ra elmondható, hogy Budapesti Polgárőr Szövetség több mint 1300 polgárőr munkáját összefogva, 45 egyesület technikai eszközeivel, hely- és személyismeretével, a lakosság bizalmának támogatását élvezve segíti a hivatásos rendvédelmi szerveknek, önkormányzatoknak és az intézményeknek a bűnmegelőzés terén az élhető és biztonságos környezet érdekében végzett tevékenységét.

Polgárőreink, Magyarország legnagyobb civilszervezetének tagjaiként önkéntesen, szabadidejükben látnak el mintegy 20-féle szolgálat típust, éves szinten több mint 20 000 alkalommal.

 

MEGELŐZŐ JÁRŐRSZOLGÁLAT, RENDEZVÉNYBIZTOSÍTÁS, FORGALOMSEGÍTÉS

bemutatkozas 3

 

A szakemberek szerint is az egyik leghatékonyabb megelőzési eszköz a gyalogosan, gépkocsival, kerékpárral vagy motorral végrehajtott bűnmegelőzési járőrszolgálat, melyet polgárőreink jól látható módon, formaruhában és megkülönböztethető közlekedési eszközökkel végeznek. A hatékonyság növelése és a szerteágazóbb segítségnyújtás lehetőségének megteremtéséhez polgárőr járőreink rendőrrel és/vagy közterület-felügyelővel is látnak el közös szolgálatot. Az önkormányzat és intézményeinek valamint civil szervezetek felkérésére is rendszeresen közreműködünk a kerületi rendezvények biztosításában. Rendkívüli helyzet – legyen az előkerült háborús robbanószerkezet vagy gázömlés – esetében az elhárításban résztvevő szervezetekkel együttműködve segítjük a terület lezárását, kiürítését és a hátrahagyott értékek biztonságban történő megőrzését.

 

Budapesti Polgárőrség 0-24H ÜGYELET

A fővárosi polgárőrök szolgálatellátásának koordinációját a nap 24 órájában működő BPSZ Ügyelet látja el, amely percre pontos információkkal rendelkezik a Budapest területén szolgálatot ellátó polgárőrök létszámáról, feladatáról, felszereléséről, mobilizálhatóságáról, valamint a foganatosított polgárőri „intézkedésekről”, beavatkozásokról, eseményekről. Szükséges esetben segítséget tud nyújtani az aktuális „intézkedések” jogszerű, szakszerű és biztonságos lefolytatásában, megerősítő állomány küldésében, a jelzésadások továbbításában, az együttműködő partnerek értesítésében.

 

KÖZPONTI TÁMOGATÓI CSOPORT

 

bemutatkozas 4

 

A kerületi polgárőrökből álló Központi Támogatói Csoport feladata a Budapesti Polgárőrséghez érkező magasabb szintű, precízebb, egységesebb feladat végrehajtást igénylő felkérésekre történő reagálás. Tagjai körébe előzetes válogatás alapján kerülhetnek be polgárőrök. Feltétel a megfelelő vizsgák megszerzése, kiemelkedő polgárőr tevékenység valamint az abszolút feddhetetlenség. A csoport tevékenységének két fő iránya különböztethető meg, egyfelől a főváros területén bekövetkezett káresemények hatásainak felszámolásában és a kiemelt rendezvények lebonyolításában történő részvétel, valamint a főváros területén - esetlegesen közbiztonsági szempontból deficites területen - történő, célzott bűnmegelőzési járőrszolgálatok, akciók végrehajtása.

 

BUDAPEST ÖNKÉNTES MENTŐSZERVEZET

bemutatkozas 5

A Budapesti Polgárőrség a legnagyobb létszámú végrehajtói egységként vesz részt a Budapest Önkéntes Mentőszervezet, mint önkéntes polgári védelmi mentőcsoport tevékenységében, melynek feladata, hogy szükség esetén segítse a hivatásos katasztrófavédelmi szervezetek munkáját. Feladatkörei: mentőkutyás személykeresés és romkutatás, alpintechnikával végzett magasból vagy mélyből mentés, vezetés-irányítási pont működtetése,logisztikai tevékenység, árvízi védekezés, víz alatti mentés, USAR városi kutató-mentő feladat, légi felderítés, tűzoltás, műszaki mentés és kárterületi rendészet.

 

TISZTELET AZ ÉVEKNEK, BIZTONSÁGOT AZ IDŐSEKNEK! PROGRAM

opsz logo

A polgárőrség kiemelt figyelmet fordít az idősebb korosztály tagjaira. A megelőző, felvilágosító előadások és alkalmak mellett részt vállal az idősek támogatását szolgáló szociális jelzőrendszerben. Személyes kapcsolatot tart fenn a korosztály tagjaival és részükre szakmai kiadványokat készít, valamint önvédelmi képességeiket fejlesztő programokat szervez.        

 

ISKOLAI PREVENCIÓS ELŐADÁSOK, PROGRAMOK

Az iskoláskorú fiatalokat a korosztály specifikusan jelentkező problémák, a kábítószer-használat, az interneten keresztül érkező veszélyforrások, megfélemlítés, és a fiatalkori bűnözés is fenyegeti. Részükre társszervezetekkel közösen, interaktív, felvilágosító és megelőző előadásokat tartunk és – játékos formában – élménypedagógiai eszközöket is használva nevelő, oktató programokat is szervezünk. Iskolanapok, rendezvények alkalmával kitelepülünk és bemutatjuk a polgárőrök által végzett munkát, valamint kiadványokat is készítünk a gyermekeknek. A klasszikus megelőzési gyakorlatok mellett nagyobb hangsúlyt fektettünk a meggyőzésre és a szemléletformálásra, a közösségi bűnmegelőzésre, valamint a korosztályra jellemző közösségi médiafelületeken történő kommunikációra.

 

„50 ÓRA FELTÖLTŐDÉS” ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

bemutatkozas 2

A középiskolásoknak kötelezően elvégezendő iskolai közösségi szolgálat népszerűsítéséhez „50 óra feltöltődés!” elnevezéssel indítottunk kampányt, amelybe a fiatal korosztály mellett, az őket tanító pedagógusokat és az intézményeket is bevonjuk. Felvettük a főváros területén működő középfokú oktatási intézményekkel a kapcsolatot, és iskolai roadshow keretében kitelepülések, interaktív előadások alkalmával ismertetjük meg a fiatalokkal a polgárőrséget valamint a közbiztonság megteremtésében vele együttműködő hivatásos és civil szervezetek tevékenységét.  

 

KÖRNYEZETVÉDELEM

 

Lakókörnyezetünk biztonsága mellett kiemelt figyelmet fordítunk a közterületek, a közösségi terek megtisztítására, rendbetételére és tisztántartására is. Az elmúlt években a Földművelésügyi Minisztérium felkérésére részt vállaltunk a TE SZEDD! Szemétszedési Akció előkészítésben és lebonyolításban.

 

KARITATÍV TEVÉKENYSÉG

A budapesti polgárőrök kiemelten fontosnak, szívügyüknek tekintik a karitatív kezdeményezések felkarolását. Az elmúlt években számtalan alkalommal segítettük jótékonysági akciók megszervezését és lebonyolítását. Rendszeresen szervezünk véradást, részt veszünk étel és élelmiszercsomagok osztásában, hőségriadó elrendelésekor pedig a főváros forgalmas csomópontjain vízosztással segítünk.

 

STRATÉGIAI PARTNEREINK

A Budapesti Polgárőrség legfőbb stratégiai partnerei: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Budapest Főváros Önkormányzata, Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság, Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsa.

 

Archívum